A bejegyzéseink lassan a MÁV késési statisztikáit hozzák. Nade ahogy a MÁV is csak annyit ígér... hogy eljuthatsz A-ból B-be... Mi sem garantálunk többet, minthogy idővel minden történet írott testet ölt, és felkerül a világhálóra.

A bejegyzés címe bár hatásos, full kamu, azaz fél. Én már januárban tettem egy villámlátogatást kicsi hazánkban, 10 év után ugyanis lejárt a jogosítványom, és számba véve a lehetőségeket, egy fapados return jegy megvásárlása tűnt a leghatékonyabb tűzoltásnak. Három nap alatt prezentáltam a kérdést. 1-1 nap utazás, középen 1 nap ügyintézéssel. Minden elismerésem a magyarországi szerveké, ugyanis Angliából előre foglalva, minden ment, mint a karikacsapás.

A 16 éves sexy tűzpiros Ford Fiesta, a legnagyobb kényelem mellett vitt ki minket London Luton Airportra. Az autónak előre foglaltunk helyet a reptértől 10 percre található long term... azaz hosszú időre kitalált parkolóba. Napról napra tud lenyűgözni az itteni szolgáltatások minősége. Miután begurultunk a parkoló érkezési sávjára, nem volt más dolgunk, mint az önkiszolgáló automatán megadni a foglalási számot, és a kapott bilétát a kulcsra tenni.

A bilétázott kulcsot bedobtuk egy nagy gyűjtőládába, innen mindent a parkoló személyzete intézett. Utólag visszanézve az autó jeladójának adatait, körülbelül 10 perccel a távozásunk után, beparkoltak vele a kamerákkal és szögesdróttal felszerelt gigantikus autóudvar közepére.

A parkolójegy egyben a reptéri transzferre is feljogosít. Fűtött váró mellől 15 percenként hordja a buszjárat a reptér ajtajához az utasokat.

Tipikus Y generáció módjára, Facebookon becsekkoltunk Luton Airporton, majd az időeltolódást is beleszámolva három órával később már a budapesti karcos levegőt szívhattuk.

Karcos, de otthonos. A reptéri 200E számú buszjáraton bizarr látványt nyújtottak a jól öltözött britek, miközben rácsodálkoztak a felüljárót oldalbavizelő hajléktalan magyar polgárra.

Ahogy haladtunk a város szíve felé a nyüzsgéssel együtt az éhségünk is nőtt, így útbaejtettük Újpest központ metróállomás aluljárójában az egyik Trio üzletet, és szert tettünk néhány sültkrumplival kiegészített hamburgerre.

Az első két napot Brigi vizsgázással, én baráti találkozókkal töltöttem, majd a folytatást egy gigantikussá növesztett családlátogatási körré alakítottuk.

Az események naplószerű idézése helyett inkább, a tapasztalatainkat összegezném. Magyarország olyan, mint Disneyland, életvitelszelszerűen benne tartózkodni közel lehetetlen, de venni egy napijegyet és felülni mindenre hatalmas buli. A kinti fizetéshez mérve minden olcsónak tűnik, és a lehetőségeknek lényegében csak a képzelet szabhat határt.

Egy dologra kell vigyázni, (ez Budapesten hatványozottan igaz) nehogy kontaktusba kerüljünk olyan magyarokkal, akik nem családtagok, továbbá nem barátok. Leírhatatlan az a negatív energia, amit a reptéri határátlépés pillanatától tapasztaltunk.

A magyar emberek 98%-ából totálisan hiányzik az egymás iránti tolerancia, illetve szolidaritás. A 2% a család és a barátok ;)

Arra gyanakszunk, hogy ez okozhatja az ország és a demokrácia kudarcait is. Baj van az egészségügyben, baj van az oktatásban, de ha megkérdezünk egy nővért, mit gondol a pedagógusok tüntetéséről, csípőből válaszolja, hogy "....va anyjukat a semmitevő pedagógusoknak, hogy már megint több pénzt akarnak, amikor nekünk nincs cérna..., ráadásul ők az év felét végighesszelik..."

Megértve és tisztelve a másik ember/szakma gondjait, máris dupla méretű tömeg állna össze a kreténséggel szemben. Természetesen nem állíthatom, hogy ez a jelenség általános, de jó közelítéssel pontos kép a kilátástalanság állapotáról.

Félúton járunk a demokráciában, a szavunkat már fel tudjuk emelni, csak ezt okosan és lehetőleg jó helyen, jó embernek kellene célozni, másként hatástalan, csak a frusztrációt növeli. Az pedig máris hatalmas, mindenki pattanásig feszül. Míg benne éltünk, ez csak egy tompa érzés volt, három hónap után visszatérve szembeötlő és nyilvánvaló jelenség.

Bár ritkábban találkozhatunk a családtagokkal és barátokkal, úgy gondoljuk ezek a találkozók minőségibbek lettek, az együtt töltött perceket különleges programokkal, nagszerű beszélgetésekkel tölthetjük meg.

Nagyon jó volt látni és hallani élőben Titeket, ahogy a művelt angol mondaná See you soon, azaz hamarosan találkozunk... .. ismét.

És ahogy a magyar utazik vissza Angliába... úgy más senki sem teszi... Az alábbi képen látható milyen védelmet kapott a málnapálinka (köszönjük Ferkó Fekete). Nagyjából az életünknél is jobban óvtuk a törékeny kincset, fontolgattuk, hogy külön biztosítást kötünk a poggyászra, de az eszmei érték aligha lenne számszerűsíthető, így maradtunk a mechanikai védelmezés mellett.

Az alábbi néhány képpel kívánom színesebbé tenni a bejegyzés végét:D